Horganyzott acélrács felületkezelési folyamatának elemzése festés előtt

Horganyzott acélrács felületkezelési folyamatának elemzése festés előtt

Az acélrács felületének tűzihorganyzása (röviden: tűzihorganyzás) a leggyakoribb és leghatékonyabb felületvédelmi technológia az acél alkatrészek környezeti korróziójának szabályozására. Általános légköri környezetben az ezzel a technológiával kapott tűzihorganyzó bevonat több évig, vagy akár 10 évnél is tovább védheti az acél alkatrészeket a rozsdásodástól. Azoknál az alkatrészeknél, amelyekre nincsenek speciális korrózióvédelmi követelmények, nincs szükség másodlagos korrózióvédelmi kezelésre (permetezésre vagy festésre). Azonban a berendezések és létesítmények üzemeltetési költségeinek megtakarítása, a karbantartás csökkentése és az acélrács élettartamának további meghosszabbítása érdekében zord környezetben gyakran szükség van másodlagos védelemre a tűzihorganyzott acélrácson, azaz nyári szerves bevonatot kell felvinni a tűzihorganyzott felületre, hogy kétrétegű korróziógátló rendszert képezzenek.
Az acélrácsokat általában közvetlenül a tűzihorganyzás után passziválják. A passziválás során oxidációs reakció megy végbe a tűzihorganyzó bevonat felületén és a passziváló oldat határfelületén, ami egy sűrű és szilárdan tapadó passziváló filmet képez a tűzihorganyzó réteg felületén, ami szerepet játszik a cinkréteg korrózióállóságának fokozásában. Azonban az olyan acélrácsoknál, amelyeket nyári alapozóval kell bevonni a kétrétegű korróziógátló rendszer kialakításához a védelem érdekében, a sűrű, sima és passzív fém passziváló film nehezen köthető szorosan a későbbi nyári alapozóhoz, ami a szerves bevonat idő előtti buborékosodásához és leválásához vezet az üzem során, ami befolyásolja annak védőhatását.
A tűzihorganyzott acélrácsok tartósságának további javítása érdekében általában lehetőség van a felületükre megfelelő szerves bevonatot felvinni, így egy összetett védőrendszert kialakítva a védelem érdekében. Tekintettel arra, hogy az acélrács tűzihorganyzott rétegének felülete sík, sima és harang alakú, a közte és a későbbi bevonatrendszer közötti kötési szilárdság nem elegendő, ami könnyen buborékosodáshoz, leváláshoz és a bevonat idő előtti meghibásodásához vezethet. Megfelelő alapozó vagy megfelelő előkezelési eljárás kiválasztásával javítható a cinkbevonat/alapozó bevonat közötti kötési szilárdság, és érvényesülhet az összetett védőrendszer hosszú távú védőhatása.
A tűzihorganyzott acélrács felületvédő bevonatrendszerének védőhatását befolyásoló kulcsfontosságú technológia a bevonatolás előtti felületkezelés is. A homokfúvás az egyik leggyakrabban használt és legmegbízhatóbb felületkezelési módszer az acélrács bevonására, de mivel a tűzihorganyzott felület viszonylag puha, a túlzott homokfúvás nyomás és a homokszemcseméret az acélrács horganyzott rétegének elvesztését okozhatja. A porlasztási nyomás és a homokszemcseméret szabályozásával a tűzihorganyzott acélrács felületén végzett mérsékelt homokfúvás hatékony felületkezelési módszer, amely kielégítő hatással van az alapozó bevonat megjelenésére, és a tűzihorganyzott réteggel való kötési szilárdság meghaladja az 5 MPa-t.
Cink-foszfátot tartalmazó ciklikus hidrogén alapozó alkalmazásával a cinkbevonat/szerves alapozó közötti tapadás homokfúvás nélkül alapvetően nagyobb, mint 5 MPa. Tűzihorganyzott acélrács felületén, ha a homokfúvásos felületkezelés nem célszerű, és később további szerves bevonatot fontolgatnak, foszfáttartalmú alapozó választható, mivel az alapozóban lévő foszfát segít javítani a festékfilm tapadását és fokozza a korróziógátló hatást.
Mielőtt az alapozót felhordják a bevonatszerkezetben, az acélrács tűzihorganyzott rétegét passziválják vagy nem passziválják. Az előkezelésnek nincs jelentős hatása a tapadás javítására, és az alkoholos törlésnek sincs észrevehető javító hatása a cinkbevonat/alapozó közötti kötésszilárdságra.